Néhány hónapja pókerezem, viszont a rövid idő dacára elég intenzív dózisban. Pár éve ugyan már majdnem tettem egy lépést, amikor hirtelen felindulásból vásároltam egy olcsóbb zsetonkészletet és néhány alkalommal le is ültünk a haverokkal zsugázni. Ez egy elég komolytalan próbálkozás volt. Utólag visszagondolva teljesen szabálytalanul játszottuk a játékot, igazából senki sem tudta az asztalnál, hogy az adott pillanatban mit csinál. Őszintén szólva nem volt túl nagy élvezeti értéke a dolognak, így 2-3 alkalom után nem is forszíroztam tovább ezeket a találkozókat. A szekrényen porosodó zsetonokat aztán kölcsönkérte egy színművészetis ismerősöm filmes kelléknek. Azóta sem láttam viszont. Mármint a zsetonokat. Mondjuk az ismerősömet sem. Úgy tűnt, hogy a póker csupán egy hirtelen fellángolás volt... Egészen 2014 nyaráig.

Ezen a nyáron ugyanis megismertem egy nagyszerű embert. Jó barát, példakép és tanítómester. Nem mellesleg egész jó pókerjátékos. Sok időt lógtunk együtt, állandóan szóba került a póker. Rengeteg történetet mesélt, ezek eleinte nem igazán kötöttek le. Egyrészt teljesen hidegen hagyott a játék, mivel az első - sikertelen - próbálkozás során a nem megfelelő társaság miatt nem éreztem rá a kártyázás ízére. Másrészt a fanatikusabb-tapasztaltabb játékosokra jellemző a pókeres szleng használata, amelyet nyilván nem értettem. Az egyik ilyen alkalommal felmerült az ötlet, hogy játsszunk közösen online. Értelmesebb javaslatom nem volt, így azonnal beadtam a derekamat. Játék előtt gyorsan átismételtük az összes szabályt, a kezek erősségét. Ekkor tudatosult bennem, hogy annak idején valóban teljesen szabálytalanul játszottunk a haverokkal. Másrészt hirtelen annyi új és fontos információ zúdult rám, hogy teljesen összezavarodtam. Tulajdonképpen úgy éreztem, hogy hiába beszéltünk át mindent A-tól Z-ig, továbbra sem értem a játékot. A gyakorlat során kiderült, hogy helytálló volt a megérzésem, valóban nem értettem a játékot. Viszont ez a kedves barátom volt annyira jófej, hogy minden egyes cselekedetét megindokolta. Több órán keresztül játszottunk együtt. Figyeltem, és tanultam. Minden leosztás után egyre többet értettem a játékból és végül ráéreztem az ízére. A következő alkalommal elvitt magával egy pókerterembe, igaz ugyan, hogy csak passzív szemlélője voltam az élő asztalos játéknak. Ekkor szerettem bele a kártyázásba. Írásban sajnos nem tudom visszaadni a pókerterem atmoszféráját, a zsetonok csörgését és a játék izgalmát, a póker varázslatos világát.

A következő alkalommal visszamentem egyedül szerencsét próbálni egy alacsony nevezési díjú versenyre. A gyakorlatilag nulla tapasztalatom és csekély tudásom ellenére egész sokáig bírtam, konkrétan a döntő asztal előtt estem ki. Persze esetemben inkább a szerencsefaktornak volt szerepe aznap, mintsem a tényleges tudásnak. Másnap elújságoltam a történteket a haveromnak, aki azonnal ajánlott is pár remek könyvet. Ezeket azonnal beszereztem és elolvastam, szinte habzsoltam a betűket. Életem második élő asztalos versenyén harmadik helyezett lettem. Ennél a pontnál már tudtam, hogy nincs megállás. Önszorgalomból felkutattam a magyar nyelven elérhető összes szakirodalmat és be is szereztem egy rakás újabb könyvet.

A póker igazából kicsit olyan, mint a biciklizés vagy az úszás. Azon kívül, hogy az ember érti az elméletet, rá is kell éreznie a dologra. Eleinte jó, ha van valaki, aki segít megtenni az első lépéseket. Hatalmas élmény volt, amikor a haverom végre "elengedhette a kezemet" és nem estem pofára. Azóta rengeteg alkalommal játszom különböző termekben és online is, illetve folyamatosan képzem magam, szinte nincs olyan parti, amelyet ne elemeznék ki utólag. Elvégre a hibákból lehet a legtöbbet tanulni. Másokéból a legideálisabb, mert a sajátjaimért sajnos minden alkalommal ki kell fizetni a tanulópénzt. Ez az én történetem dióhéjban.

Miért írom ezt a blogot? Mert szívügyem a póker. Noha Korda Gyuri bácsi sokat tett a játék magyarországi népszerűsítéséért, azért egy kicsit ártott is neki a maga naiv dilettantizmusával. Egyszer volt "szerencsém" utólag megnézni egy közvetítését és szegény össze-vissza beszélt mindenféle hülyeségeket. Ennek ellenére nem tudok rá haragudni, hiszen előtte még ennyire sem volt idehaza pókerkultúra. Sajnos a magyar emberek többségének fejében még mindig rengeteg negatív előítélet él a játékkal szemben, illetve az utóbbi évek egyre szigorodó törvényei is rengeteget ártottak a hazai pókeréletnek. A nem túl fényes helyzet dacára hiszem, hogy a játék aranykora még el fog jönni egyszer. Blogomat nem elsősorban profi pókereseknek írom, hanem a játék iránt érdeklődő "pókerszűzeknek", lelkes amatőröknek. És főleg azoknak, akiket alapvetően egyáltalán nem érdekel a póker, hiszen legfőbb küldetésemnek azt tekintem, hogy kedvet csináljak a kártyázáshoz. Remélem, hogy sikerrel járok!

Jó olvasást és hasznos időtöltést!